Belépés

Regisztráció

Kérjük, adja meg szerződése megkötésekor rögzített email-címét. A regisztrációt csak az email-címhez tartozó, aktív szerződés esetén tudjuk engedélyezni.
Pannon Safe
Pannon Safe
Blog > Egészségbiztosítás > A kegyetlen kommentek mély sebeket ejthetnek

A kegyetlen kommentek mély sebeket ejthetnek

Egészségbiztosítás 2020. 09. 21.

Az UNICEF felmérése szerint naponta 175.000 kiskorú kerül kapcsolatban először az internettel. Nem lehet rájuk haragudni, hiszen csak haladnak a korral. Egy időben a szülők attól féltek, hogy az internet és az okoseszközök használata kiszorítja a szabadban töltött időt, pedig azt már jóval korábban megtette volna a tévé, és szemlátomást nem lett semmi gond. Mára csak az eszköz módosult, némi pozitív felhanggal, amit a gyermek már magával vihet, így nem is kell otthon ülnie.

 

 

Az állandó kapcsolat mit sem ér, ha nincs odafigyelés

Szülőként, bizonyos értelemben nyugodt lehet az ember, ha gyermekéről mindig tudja, hogy merre jár. A folyamatos kapcsolat a telefonon vagy okoseszközön keresztül megabiztossá teheti mindkét felet, hogy baj esetén bármikor könnyen érkezhet a segítség. Azonban mit lehet tenni, hogyha a probléma nem a fizikai, valós térben történik, hanem a digitálisban?

Az internet ugyanis olyan játszótér, ahova talán túlságosan felelőtlenül engedjük be a gyerekeket „fogócskázni”. Itt talán nem fog elesni és kitörni a fogát, vagy beverni a fejét, viszont nem láthatjuk, hogy mi történik velük igazából.

Elképzelhető, hogy fizikailag nem sérülnek, de lelkileg sokkal inkább ki vannak téve a bántalmazásoknak, melyek nem egyből észrevehetők és csak egy kis idő múlva, a viselkedésük, valamint a szokásaik fokozatos változásával lehet következtetni arra, hogy valami nincs rendben.

Cyberbullying, korunk rákfenéje

A cyberbullying olyan kirekesztő, szándékosan bántó és sértő magatartás, amit a zaklató e-mailen, SMS-en, chaten keresztül intéz az áldozathoz. Az elkövető bármilyen korú lehet. Kikerülhet a gyerek baráti köréből, de egy otthonülő felnőtt is simán kikutathatja a világhálóról a profilját és elkezdheti zaklatni bármelyik gyermeket.

Mégis miért csinálja ezt bárki?

A zaklató motivációja áltatlában a megfélemlítés és az áldozat mindennapi életébe való önkényes beavatkozás. Mindezt addig folytatja, amíg ki nem váltja az áldozatból a félelmet vagy a dühöt, mert ennek tudatában érzi meg az elégedettséget.

Ehhez hozzájárul az is, hogy rejtve maradhat a személyazonossága, az anonimitás pedig szoros összefüggésben van a gátlások felszabadulásával. A korlátok hiányától bátrabb lesz a zaklató, akinek még további elégedettséget jelenthet, hogy áldozatát a nagyobb nyilvánosság előtt, például a közösségi média valamelyik felületén alázhatja meg.

 

 

Az internetes zaklatók elleni szankciók eszköztára nem bővelkedik a lehetőségekben, mivel gyakran csak annyit tudnak eszközölni, hogy az adott csoportból kizárják vagy jelentik a profilját. Persze, ez még mindig nem gátolja meg, hogy egy törlést követően új néven regisztrálva visszatérjen, és folytassa demoralizáló tevékenységét.

A zaklató ugyanis úgy van összerakva gondolataiban, hogy nem törődik a következményekkel, illetve bűntudatot sem érez, mivel személyesen nem is találkozik az áldozatával. Az ő kiléte gyakran felderítetlen marad.

A cyberbullying pszichés hatásai

Mivel a digitális tértől nem lehet fizikailag eltávolodni, ezért az áldozatot az okoseszközökön végigkíséri a nap minden egyes szakaszában a sértegetés, a lelkiterror vagy a fenyegetés. A sértésnek szánt bejegyzés megmarad, ami pedig szintén nagy baj, hogy ezt mások is láthatják, kommentelhetik.

Sajnos önmagát gerjeszti tovább a folyamat. Az a gyerek, aki állandóan ilyen nyomásnak van kitéve súlyosan sérülhet lelkileg és a következmények rengeteg területen mutathatnak romlást a személyiségében.

A változást már az internetes szokásain keresztül is észre lehet venni. Miközben egyre csöndesebb és visszahúzódóbb lesz, észrevehetően kevesebbet netezik, sőt, azt is zárt ajtó mögött teszi.

Folyamatosan csökken az önértékelése és negatív gondolatai vannak magáról. Ha iskolai társaságból került ki a bántalmazó, akkor az is megeshet, hogy ellógja a tanítást vagy pszichoszomatikusan lebetegedik, hogy ne kelljen bejárni.

A fejlődés nagyobb távolságot eredményez a generációk között

Az internet és a gyorsan változó világ nagyon sok terhet rónak a gyerekek vállára, amiknek igyekeznek állandón megfelelni. A folyton változó divattrendek és átalakuló popkultúra, az információigény és az egyszerre meglévő online és valós élet közötti állandó egyensúly keresése nemcsak saját maguk elé gördít hatalmas akadályt.

Ugyanúgy  a szülőknek is feladja a feladatot, hogy miképpen ismerhetik meg gyermekük lelkivilágát és hogyan nyújthatnak neki segítséget az esetlegesen felmerülő problémákkal kapcsolatban.

Jó a vicc, de kinek a rovására megy?

Egy másik felmérés eredményei szerint, amit szintén az UNICEF végzett el, a világon minden 3. gyermek volt már valamilyen módon bántalmazva az interneten. Ha belegondolunk, ez hatalmas szám, amelyek mögött mindig egy-egy gyermek áll.

Ezek a bántalmazások persze lehetnek kisebb volumenű dolgok is, az egyszerű piszkálódáson keresztül egy eltúlzott viccig. De fajulhatnak súlyosabb esetekig is, mint mikor egy gyerek már úgy érzi, hogy megalázottságból csak úgy menekülhet, ha véget vet az életének.

Mielőbb észre kell venni!

Ha a szülő érzékeli gyermeke személyiségének erős elváltozását és elkezd gyanakodni, akkor a legjobb, amit tehet, ha igyekszik minél inkább elmélyíteni a bizalmát saját maga irányába. Próbáljon meg beszélgetés során olyan bensőséges hangulatot teremteni, amiben a gyermek mindenképp azt érzi, hogy biztonságban van.

Arra is számítania kell, hogy ha végül sikerül megnyitnia a csatornát közte és a gyermek között, akkor olyan dolgokat hallhat, amik őt is felzaklatják és bizonytalanságot, illetve tehetetlenség-érzetet váltanak ki belőle.

Fontos azonban, hogy szembe tudjanak nézni a problémával és biztosítsák a gyermeket arról, hogy a következményektől nem kell tartania. Erre azért fontos sort keríteni, mert a gyermek még saját magát hibáztatná és tenné felelőssé.  A helyzet előmenetelében akkor lehet elérni eredményt, ha a gyermeket minél inkább társként kezelik az adott probléma megoldásában.

A sebeket gyógyítani kell

Mivel senkinek nem alakul a személyisége egyformán, mindenki másképp éli meg a cyberbullyingot. Valakinek már egy gyengébb vicc is sértő lehet, de ebben az esetben már azon is el lehet gondolkozni, hogy mi vezetett idáig.

A pszichológiai utókezelés egy költséges folyamat. Választhatjuk a TB által támogatott lehetőségeket, de azzal sajnos sok időt veszíthetünk, mire odajutunk, hogy a gyermek elkezdjen gyógyulni, ami szintén nem történik meg egyik pillanatról a másikra.

A pszichológiai gyógyulásban természetesen a legfontosabb szempont a türelem. Egy lelkileg bántalmazott személy, függetlenül attól, hogy mennyi idős, nem fog egyik pillanatról a másikra megváltozni.

Megoldást ugyanúgy nyújthat az internet

A cyberbullying komoly problémát jelent, és a pszichológusok még mindig kutatják ezt a fajta viselkedést. Azonban kezdeményezések már vannak arra vonatkozóan, hogy az áldozatokat, hogyan lehetne online kezelni.

Egy tanulmány szerint az áldozatok többségében olyan gyerekekből állnak, akik az internetre menekülnek a problémáik megoldásának reményében. Éppen ezért miért is ne lehetne, pont a világhálón biztosítani nekik egy olyan felületet, ahol segíteni tudnák őket szorongásiak leküzdésében és depressziójuk kezelésében?

A mai világban, amikor már a stressz, a kiégés és a szorongás is népbetegségnek számít a szakemberektől származó pszichológiai tanácsokra egyre nagyobb szükség van. A felgyorsult társadalmi változások az egymás után következő generációk közé vastag határokat húznak, és az ezekből származó ellentétek jelentősen hozzájárulnak a lehetséges szorongások kialakulásához.