Belépés

Regisztráció

Kérjük, adja meg szerződése megkötésekor rögzített email-címét. A regisztrációt csak az email-címhez tartozó, aktív szerződés esetén tudjuk engedélyezni.
Pannon Safe
Pannon Safe
Blog > Utasbiztosítás > Az extrém sportok és a biztosítás

Az extrém sportok és a biztosítás

Utasbiztosítás 2020. 08. 18.

Sokféleképpen lehet vállalni a veszélyt. Valaki kisebb kockázatú befektetésekkel idéz elő magának nyugtalan éjszakákat, más pedig önszántából ugrik ki a repülőből, vagy mászik fel a sziklára biztosítókötél nélkül. Így vagy úgy, de saját döntésünk alapján cselekedtünk, ami más embereknek lehet, hogy furcsán hathat és amikor megpróbáljuk megmagyarázni a tettünket, láthatjuk, hogy nem érte vele egyet.

A nagy egymásra találás

A sport olyan, mint az iparosmunka. Elkezdi az ember az alapoktól, és rövid időn belül szembesül a saját korlátaival. Ezen a ponton egy válaszúthoz érkezik, amikor tudatosan vagy éppen zsigerből eldönti, hogy akarja-e tovább csinálni vagy sem.

Azaz továbbra is meg akarja kapni a megfelelő ingereket és izgalmakat, vagy inkább csak sok vesződséget és energiapazarlást lát az egészben, amit nem engedhet meg magának. Ráadásul még csak jól sem érzi magát, miközben csinálja.

Ha az utóbbi érzelmek kerekednek felül, akkor a legjobb, ha azonnal tovább áll és nem erőlteti a dolgot tovább. Viszont, ha meg van a WOW érzés, akkor jobb, ha marad és elindul azon az úton, ahol a legjobb tudása szerint képezi magát. Mindeközben pedig egy új „szerelemre” tett szert.

Az extrémitás lehet egy folyamat vége

Minden sportágnak megvannak a szélsőséges lehetőségei. Rekordokat nemcsak hivatalosan lehet megdönteni, hanem a saját magunknak felállított csúcsokon is túlléphetünk. Viszont nem jelent mindenkinek ugyanazt egy eredmény.

Hiszen egy időeredményben egyesek a fejlődést láthatják, mások pedig a kudarcot. Valaki megelégedik az egyszerű dolgokkal, megint mások tovább hajszolják a jobb eredményt és a legyűrhető, egyre nagyobb kihívásokat.

 

 

A nem megszokott helyszínek a kalandok kincsestára

Az extrém sportok legjava attól tűnik izgalmasnak, hogy olyan közegben végezzük, ami első pillantásra nem kimondottan alkalmas bármilyen tevékenységre. Például, egy tajtékos hegyi folyó, aminek a hátán leszáguldunk egy gumicsónakkal, miközben az utunkat sziklák szegélyezik.

Vagy maga a levegő, 1000 méteres magaságban, ahol egyszerűen csak kiugrunk egy repülőből és zuhanás közben különböző bravúros mozdulatokat mutatunk be, hogy a végén, ha nem is az utolsó pillanatban, de megrántsuk az ejtőernyő zsinórját.

A tapasztalatok vezetnek

Számtalan lehetőség akad a nem hétköznapi mutatványok elvégzésre, közben pedig rendkívüli módon ki vagyunk szolgáltatva a veszélynek és csakis a saját magunk tudásunkra támaszkodhatunk.

Ez a veszély tesz minket abszolút képessé arra, hogy minden erőnket és figyelmünket az előttünk tornyosuló sziklára koncentráljuk, hogy újabb kapaszkodót leljünk a rések között, vagy hogy másképpen nehezedjünk a deszkára és ezáltal idejében kiérjünk a hullám alól, miközben szörfözünk.

A szabadság létezésének érzete

Ahogy az előttünk álló feladatra koncentrálunk, mindinkább a pillanat részesei leszünk, aminek a körülményeit még ha nem is tudjuk uralni, de reagálunk rájuk, és együtt létezünk vele. És ekkor tör felszínre a szabadság érzése. Ahogy a jó és rossz döntés között megszűnik az átmenet, a döntéseink következményeit csakis az adott pillanatban nyújtott legjobb tudásunk szerint tudjuk befolyásolni.

Mi tudjuk, hogy mi a jó nekünk

Mivel nem vagyunk egyformák, az extrém sportokat sem mindenki műveli vagy legalábbis nem ugyanolyan formában. A különösen veszélyes mutatványok nem válnak mindenkinek rutinszerű hobbivá, de az izgalmas élmények keresése a legtöbb ember számára létező igény, csak nem egyforma szinten.

Személyiségünkből fakad, hogy mi az, amit megmerünk tenni. Ami lehet, hogy számunkra teljesen általános, másoknak talán a komfortzónájuk határainak többszörös átlépése. Nyilván nem mindenki kezd azonnal sziklát mászni kötél nélkül, mert először érdemes egy teremben gyakorolni. De egyesek lehet, hogy inkább megmaradnak a mászótermek által nyújtott lehetőségeknél és nem mennek ki a szabadba.

Van bennük közös

Azok az emberek, akik hajlanak arra, hogy mindig az újabb kihívásokat keressék és nem riadnak vissza attól, hogy ezeket a veszélyes sportokban leljék meg, személyiségük által egy általánosítható csoportba sorolhatók.

Ők az olyan ingerkereső személyek csoportjába tartoznak, akik mindig a kihívásokat lesik az életük folyamán. Az ezzel járó ingerek segítségével érzik jobban magukat és tudnak megfelelően teljesíteni. Általában gyorsabban vezetik a kocsijukat, hajlamosak veszélyes foglakozást választani, és a kockázatos sportokat művelik.

Ha a szervezet örül, mi is örülünk

Az izgalmas élmények dopamin kiválasztáshoz vezetnek a szervezetben. A dopamin egy neurotranszmitter, ami az agyban termelődik. Boldogsághormonnak is nevezik, mert mikor egy pozitív élmény hatására felszabadul, elégedettséget és örömöt okoz. Ez a pozitív élmény lehet egy csoki vagy a kedvenc ételünknek az elfogyasztása, de származhat sporttevékenyégből is.

Viszont, ha valami rosszul sülne el

Sajnos megeshet, hogy elszámoljuk magunkat a körülményekhez képest és túl gyorsan csúszunk le a léceinkkel a hegyoldalon. Vagy egy akadályt könnyelműen mértünk fel a gördeszkapályán, a következmények pedig mindkét esetben rendkívül fájdalmasok.

Az extrém sportok világában hétköznapi dolog, hogy az emberek lesérülnek, de hosszabb-rövidebb szünet után visszatérnek a gyakorláshoz. Azért tesznek így, mert ez nyújt nekik lehetőséget arra, hogy kiéljék a kreativitásukat és elégessék a felhalmozott energiáikat a számukra túlbiztosított világban.

A biztosító kötél mellett egy biztosítást is kössünk meg

A veszélyes sportok során bekövetkezett törések, vagy súlyosabb baleset esetén a komolyabb beavatkozásokat és a további gyógyulást elősegítő fizioterápiás kezeléseket nem támogatja az állam. Viszont a biztosítók lehetőséget kínálnak, általában az utasbiztosításon belül, hogy extrém sportokra is köthessünk biztosítást.

 

 

Akármennyire is felhőtlen a szabadságérzés, amikor beüt az adrenalin, a balszerencsés földetérés következtében a fájdalom még mindig a tudtunkra adja, hogy halandók vagyunk. A sürgősségi ellátást követően pedig nem az lesz a legkellemetlenebb dolog, hogy a reptéri biztonságiőrnek kell megmagyaráznunk, hogy a sípcsontunkban lévő három csavar nem egy bomba része, amit fel akarunk csempészni a gépre.

Fordítsunk időt a gyógyulásra

A komoly következményekkel járó sérülések gyökeres változásokat idézhetnek elő a saját, vagy családunk életében. A türelmet nemcsak a fizikai felépülésre kell érteni, hanem a lelki regenerálódásra is. Azt is figyelembe kell venni, hogy mekkora a sokk, ami a sajnálatos baleset miatt az egész sporthoz való hozzáállásunkat befolyásolhatja.

Az idő számos dologra nyújt gyógyírt. A megfelelő biztosítás pedig egy időben meghozott jó döntésnek a tökéletes példája, amivel rengeteg tehertől mentesíthetjük magunkat, hogy csak a felépülésünkre tudjunk koncentrálni.

A sportok anélkül, hogy túl misztifikálnánk őket, egyértelműen pozitív tulajdonságaink forrása lehetnek. Nemcsak a fizikai állóképességünk javításában segít minket, hanem kitartásunkban és az egymás iránti tisztelet megtartásában is javára válik a személyiségünknek.

A legváratlanabb balesetekre azonban semmilyen edzettség, vagy rutin nem képes felkészíteni, ezért a kellő körültekintéssel végzett gyakorlatok, vagy tapasztalatból végrehajtott száguldás esetére is megfelelő biztonságérzetet nyújthat a biztosító.