BIZTOSÍTÁS TIPPEK

A SZAKÉRTŐTŐL

Hogyan készüljek fel a nyári autós road tripre?

Életmód 2018. 07 24. CÍMKÉK: #utazás, #casco, #autó

A road trip és a könnyed autókázás között lényegi különbségek húzódnak meg. Előbbi leginkább akkor valósulhat meg, ha az út több napig eltart, és közben folyamatosan változatosabbnál változatosabb tájakon szelheted a kilométereket. Éppen ezért egy road tripre alaposabb felkészülés javasolt, mint egy rövidebb autóútra. Ebben a cikkben igyekszünk a lehető legalaposabban felkészíteni egy hosszú autós túrára.


A “0” kilométerkő: az alapos tervezés

Közhelynek tűnhet, de sokan éppen ezért nem fektetnek elég hangsúlyt arra, hogy részletekbe menően megtervezzék a túrát. Tervezés alatt ugyanis nemcsak azt értjük, hogy kijelöljük a dátumot, és hozzávetőlegesen megrajzoljuk az útvonalat. A tervezési fázis három nagyobb egységre különíthető el.

Az útvonal megtervezése

Máris rengeteget spórolhatsz - leginkább időt és üzemanyagot, tehát pénzt -, ha az útvonalat már jó előre megtervezed. Érdemes figyelembe venned, hogy az általad kiválasztott útirány milyen mértékben tartalmaz emelkedőket, mekkora forgalomra számíthatsz az egyes szakaszokon, milyen kitérőket teszel, illetve szükséges-e egyéb jármű (jellemzően komp) segítségét is igénybe venned.

 

Ehhez használhatsz hagyományos térképet, ha azonban egyedül utazol, átkozni fogod a pillanatot, amikor így döntöttél - de megkockáztatjuk, hogy akkor sem lesz sokáig mókás a térképhajtogatás, amikor épp azon gondolkodtok, hol tértetek le a megtervezett útról. Ezért mi mindenképpen egy online applikációt javaslunk elsődleges eszközként, a papíralapú térkép pedig vésztartalék legyen.

 

És még egy hasznos tipp: a naponta megtett kilométerek számát lehetőleg úgy kalkuláld, hogy egyszerre 2 óránál ne vezess többet, és napi viszonylatban se lépd túl a 8 órát. Ez ugyanis minden eltelt nappal növeli egy figyelmetlenségből adódó baleset kialakulásának esélyét.

Az ételek és italok biztosítása

Miután megvan az útvonal, a kirándulás hosszához mérten be kell szerezned megfelelő mennyiségű száraz élelmet és folyadékot (lehetőleg vizet). A folyamatos hidratáltság egyfelől javítja a koncentrációs készségeid, és a szénhidrátok sem ártanak, ha a fenn akarod tartani az éberséget.

 

Ebben a fázisban el kell döntened, hogy inkább magad sütsz az út során (pl. grillezel), vagy megállsz az egyes pihenőknél, és ott fogyasztod el a napi meleg ételed. (Ez egyébként az útvonaltervezés szempontjából is fontos kérdés.)

A szálláskérdés

Vannak, akik úgy gondolják, hogy 10-14 napot simán elalszanak az autójukban, esetleg egy sátorban, nem messze a járműtől. A fentiekben már részletezett figyelemfenntartás és koncentrációs készség miatt mi inkább a szállásfoglalást javasoljuk. Persze, ez valamivel költségesebb, azonban biztonságosabb megoldás is. Az útvonalhoz mérten a szállásfoglalásokat is előre elintézheted - ez egyébként ösztönöz majd arra is, hogy időben is tartsd magad a tervezettekhez.

Készítsd fel az autódat

Meglehet, hogy a szomszéd városba, esetleg az ország másik felébe még gond nélkül eljutsz, de mi garantálja, hogy 7000 kilométert is meg tudnál tenni a járművel, ha hónapok óta nem jártál szakértőnél?

 

A legfontosabb a motor állapota. Kicsivel a túra előtt nézesd meg egy szerelővel, és ellenőrizd, hogy esetleges meghibásodás során hol találnál szerelőt a túra alkalmával. Sőt, ha eddig még nem tetted meg, érdemes elgondolkodnod a casco megkötésén is. Ezen felül ellenőrizd az akkumulátor töltöttségi szintjét, a hűtő- és ablakmosó folyadék szintjét és az abroncsokat. És természetesen a szerviz-, valamint az elsősegélydoboz se maradjon otthon.

Mit érdemes becsomagolni?

A fentiekben már beszéltünk a folyadékról és a száraz ételről. Amikor road tripre indulsz, az útvonaltervezés fázisában érdemes ellenőrizned, milyen éghajlati viszonyokkal találkozol majd. Ennek alapján tudod ugyanis összeállítania  ruházatod. Egy Skandináv túra alkalmával például garantált, hogy Lappföldön más ruházatra lesz szükséged, mint Magyarországon. Arra azonban figyelj, hogy ne pakold tl az autót. Nem divatbemutatóra mész, hanem road tripre.

A Pannon-Safe kiemelt támogatója a Trabantszerelem nyári Skandináv túrájának. Ennek keretein belül hetekig hasznos tanácsokat és tudnivalókat osztunk meg veled utazásról és autózásról. Ezen felül pedig egy nyereményjátékot is hirdetünk, melynek részleteiről itt olvashatsz.

Szólj hozzá


Ez is témába vág

Életmód

Minden, amit a biztosítási esemény fogalmáról tudnod kell

2018. 03 25.

Arról már bizonyára nem kell beszélnünk, hogy miért is rendkívül fontosak az egyes biztosítások. A biztosításoknak számos fajtáit ismerjük. Létezik lakásbiztosítás, életbiztosítás, kötelező biztosítás, balesetbiztosítás, és még sorolhatnánk. Van azonban egy olyan dolog, amiről viszonylag keveset beszélünk, ez pedig az, hogy pontosan mit nevezünk biztosítási eseménynek, és mit kell tudnod ezekről.

Elolvasom  
Életmód

Semmiképpen ne vezess ittasan (az ünnepek alatt sem)! Mutatjuk, miért

2018. 12 22.

“Hazánkban zéró tolerancia van érvényben az ittas vezetés tekintetében. Több százezer forintra is megbírságolhatnak, ráadásul a jogosítványodat is elvehetik.” Ilyen és ehhez  hasonló érvek százait olvashatjuk az interneten. Ha azonban nem elégedsz meg ezekkel az indokokkal, vegyük át alaposan, mit is értünk ittas vezetés alatt, miért veszélyes és kerülendő?

Elolvasom